Beiratkozás

Fenntartónk

Dél-Pesti Tankerületi Központ
1212 Budapest, Béke tér 1.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://kk.gov.hu/delpest

Étkezés

Történet

Iskolánkat 1965-ben adták át Budapesten a IX. kerületben, amikor az egykori Mária Valéria szegénytelep területén felépített, modern József Attila lakótelepre költöztek az emberek.
A lakótelep egy mintatelep volt abban az időben. Nagyon sok gyermekes család költözött ide. Bizony négy iskolát kellett építeni, hogy megfelelő szintű oktatásban részesüljenek a gyerekek.

Magas osztálylétszámokkal, nagyon jó pedagógusok kezdték el az oktatást-nevelést iskolánkban.
Nem volt ritka a 40 fős osztálylétszám sem. Már akkor is sok tábort, programot szerveztek a tanárok a gyerekeknek.
A régi tanító nénik közül: Vági Józsefné és Kassai Jánosné ma már a Ferencváros díszpolgárai.

A József Attila lakótelep Budapest legszebb, leggondozottabb lakóövezete. Tágas, színvonalas sportpályája, játszótere a hatalmas fák árnyékában sok-sok örömet szerez az itt lakó és itt tanuló gyerekeknek.

Fedett uszoda és jégpálya is működik. Itt minden gyerek megtanul korcsolyázni és úszni! Tanulóink rendszeres látogatói ezen intézményeknek a testnevelés órákon és a délutáni szabadidőben.

Gondozott, parkosított zöldövezet veszi körül az épületet. Kettő darab műfüves pálya, komplett játszótér, "Madárbarát kert " biztosítja a kultúrált környezetet a diákjaink számára.
1996/97-es tanévben az iskolát belülről teljesen felújították. Kulturált, színvonalas körülmények között tanulhatnak diákjaink.
Az intézmény befogadóképessége 360-380 fő. Mindig csak két párhuzamos osztályt indítunk az évfolyamokon, mivel a tantermek száma csak ezt teszi lehetővé.

Jó hírű iskola volt mindig a Kosztolányi Dezső Általános Iskola. Jelenlegi nevét az intézmény 1997-ben vette fel.
Elsőtől angol(1990-től) , német(1976-tól) és informatika(1985-től) oktatásban részesülnek a diákok. Az alsó tagozaton egész napos rendszerben két tanítónő oktatja a gyerekeket.

2011-től az iskola "Tehetségpont", ami azt jelenti, hogy kiemelten foglalkozunk a tehetséges diákokkal, ezért is jeleníthetjük meg ennek a programnak a logóját a honlapunkon!

Hisszük, hogy méltó módon képviseljük elődeinket, mivel iskolánk továbbra is színvonalasan teljesíti feladatát: azaz minőségi oktatás, gyermekszerető pedagógusok, tartalmas szabadidős tevékenységek, a tanév minden időszakában jó táborok. Pl.: erdei iskola, sítábor (Ausztria), sátoros tábor, lellei tábor, kézműves- és nyelvi tábor, részvétel a Güntersbergi Ifjúsági Találkozókon a Harz-hegységben, Németországban.

Intézményünk hitvallása a következő:

" Ha a gyermek együtt él az elismeréssel,

  Megtanulja, hogy céljai legyenek.

  Ha a gyermek együtt él a nyugodt derűvel

  Megtanulja, hogyan találjon lelki békét!"

      

Budapest IX. Kerületi
Kosztolányi Dezső Általános Iskola

1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 1.

Tel: +36 (1) 282 6484
Mobil: +36 (30) 259 1512
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Vidámság Háza alapítvány adószáma: 19701565-1-43