Beiratkozás

Fenntartónk

Dél-Pesti Tankerületi Központ
1212 Budapest, Béke tér 1.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://kk.gov.hu/delpest

Étkezés

dr. Vági Józsefné - Kati néni

dr. Vági Józsefné, született Bohus Katalin életének 85. évében 2021. március 28-án elhunyt.

1963-ban költözött családjával a Lakótelepre és haláláig itt élt. 1965-ben az alapító tagok között vállalt állást iskolánkban, és nyugdíjba vonulásáig, 1998-ig tanítóként, munkaközösség- és szakszervezeti-vezetőként dolgozott ott.

A Ferencváros díszpolgára kitüntetés sokat jelentett számára.
Az iskola megnyitásakor nagy létszámú, 40 főnél is nagyobb osztályokat tanított, mégis büszke, boldog volt. Minden nyáron 2 hétig táboroztatott, sokféle programot szervezett.

Az iskolaotthonos rendszer bevezetésekor kezdett párban dolgozni Veréb Zoltánné Zsuzsa nénivel az akkor már megépült Ifjúmunkás 1-ben. A Vági-Veréb páros néven 17 éven át sok-sok osztályt vittek együtt, és élete utolsó napjáig jó barátságot ápoltak.
Ez a hajdani nagy csapat: Horváth Lajosné, Anikó, Tatár Márta, Kassai Ida és Veréb Zsuzsa néni mindmáig, és többen a már eltávozottak közül is csodálatos módon együtt maradt, és idős korukban, mozgásukban már korlátozva is napi kapcsolatban állt, támogatta egymást.

Stöcker Győző igazgató úr búcsúztatójára és az 50. évfordulós ünnepségre még el tudott jönni. Örömmel figyelte az iskola fejlődését, szépülését, találkozott a régi ismerősökkel.
Kati néni hivatásként tekintett munkájára és nagy szeretettel gondolt tanítványaira, kollégáira és az iskolában eltöltött évekre. Több tanítványa már szülőként is írt neki, beszámolt az életéről, kapcsolatban maradtak.

Az Üllői úti Szent Kereszt templom altemplomában nyugszik.

Tabajdi Tiborné, Zsuzsa néni

Elhunyt szeretett kolléganőnk, a gyerekek kedvenc tanítónénije Tabajdi Tiborné, Zsuzsa néni.

2014. február 7-én kísértük utolsó útjára az Új Köztemetőben.

 

 

Megemlékezés, emlékfal avatás

Iskolánk volt igazgatója, Stöckert Győző 2012. április 13-án távozott közülünk. Halálának évfordulóján emlékfalat avattunk, koszorúztunk az emlékfánál. Megemlékezésünkön részt vett igazgató úr felesége, gyermekei, unokája. Garamvölgyiné Mérei Judit a kilencedik kerületi tankerület képviseletében vett részt a megemlékezésen. 

Bővebben ...

Emlékoldal: Stöckert Győző

2012.05.04-én tartottuk iskolánkban Stöckert Győző igazgatónk búcsúztatóját.

Dr. Bácskai János polgármester úr beszéde:

 

 

 

Sajnálattal tájékoztatjuk Önöket, hogy iskolánk igazgatója
Stöckert Győző  2012.04.13-án tragikus hirtelenséggel távozott közülünk.

Az általa képviselt hitvallással működünk tovább.

"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként."

Juhász Gyula

 

      

Budapest IX. Kerületi
Kosztolányi Dezső Általános Iskola

1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 1.

Tel: +36 (1) 282 6484
Mobil: +36 (30) 259 1512
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Vidámság Háza alapítvány adószáma: 19701565-1-43