Dél-Pesti Tankerületi Központ
1212 Budapest, Béke tér 1.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://kk.gov.hu/delpest
dr. Vági Józsefné, született Bohus Katalin életének 85. évében 2021. március 28-án elhunyt.
1963-ban költözött családjával a Lakótelepre és haláláig itt élt. 1965-ben az alapító tagok között vállalt állást iskolánkban, és nyugdíjba vonulásáig, 1998-ig tanítóként, munkaközösség- és szakszervezeti-vezetőként dolgozott ott.
A Ferencváros díszpolgára kitüntetés sokat jelentett számára.
Az iskola megnyitásakor nagy létszámú, 40 főnél is nagyobb osztályokat tanított, mégis büszke, boldog volt. Minden nyáron 2 hétig táboroztatott, sokféle programot szervezett.
Az iskolaotthonos rendszer bevezetésekor kezdett párban dolgozni Veréb Zoltánné Zsuzsa nénivel az akkor már megépült Ifjúmunkás 1-ben. A Vági-Veréb páros néven 17 éven át sok-sok osztályt vittek együtt, és élete utolsó napjáig jó barátságot ápoltak.
Ez a hajdani nagy csapat: Horváth Lajosné, Anikó, Tatár Márta, Kassai Ida és Veréb Zsuzsa néni mindmáig, és többen a már eltávozottak közül is csodálatos módon együtt maradt, és idős korukban, mozgásukban már korlátozva is napi kapcsolatban állt, támogatta egymást.
Stöcker Győző igazgató úr búcsúztatójára és az 50. évfordulós ünnepségre még el tudott jönni. Örömmel figyelte az iskola fejlődését, szépülését, találkozott a régi ismerősökkel.
Kati néni hivatásként tekintett munkájára és nagy szeretettel gondolt tanítványaira, kollégáira és az iskolában eltöltött évekre. Több tanítványa már szülőként is írt neki, beszámolt az életéről, kapcsolatban maradtak.
Az Üllői úti Szent Kereszt templom altemplomában nyugszik.