Dél-Pesti Tankerületi Központ
1212 Budapest, Béke tér 1.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://kk.gov.hu/delpest
Szereplők: 7.a osztály tanulói, felkészítő tanárok: Sándor Gabriella és Herzogné Kövesi Judit tanárnő
Két részletben adták elő műsorukat. Először az alsós, majd a felső tagozatos tanulók nézték meg az aradi vértanúk emlékműsorát. A szereplők felkészülten mesélték el, hogy mi történt 1849. október 6-án Aradon. Egyenként bemutatták a hős tábornokok utolsó óráit, legfontosabb tulajdonságait. Két népballadát is meghallgattunk a kivégzett hősökről. Emlékükre mécseseket gyújtottak. A közönség meghatottan, fegyelmezetten nézte meg a jelenetet.
Koncertteremmé változott iskolánk szabadtéri színpada 2016. szeptember 22-én. A kellemes őszi délutánon a Failoni Kamaraegyüttes Hartenstein Péterrel kiegészülve Vivaldi: A négy évszak című művéből adott elő az őszhöz kapcsolódó részleteket.
Az előadás a „Nevelj Mozartot!” elnevezésű koncertsorozat keretein belül valósult meg azzal a céllal, hogy a komolyzenét megismertesse és közelebb hozza a gyerekekhez. A színvonalas műsor révén diákjaink megtapasztalhatták, hogyan jelenhetnek meg a zenében az ősz színei, hangjai és eseményei, megismerhettek egy érdekes hangszert, a fagottot, s közös fotókat készíthettek a kamaraegyüttes tagjaival.
A közel ötven perces koncert ismeretekkel és élményekkel gazdagított gyermeket és felnőttet, diákot és tanárt egyaránt. Köszönjük a művészeknek!